Hagyom, a kissebek menjenek le elsőként, hátha őket nem kezdik bántani, nem sokára már a busznál járnak, még maradunk egy kicsit, pár másodperc elteltével, én kezdek indulni, a húgom, és a táborban megismert szerelmem, és minket követ az asszisztensnő, valamint a két Brady lány.
A dzsipből még nem dördül el lövés, biztosan miránk várnak. – mondom magamba.

Nem sokára a kissebek már lent vannak, akik tíz éves körüliek, már a buszhoz kezdenek indulni, mert a megbeszéltek alapján történik minden.

A magas rangú személytől elbúcsúzunk, így mi nagyok kezdünk indulni.

-          Irány le a busz! – mondtam.

Már csak mi öten vagyunk a gépen, előttem indul Maria, őt követi a kedvesem, a két Brady lány, valamint a húgom, érzem fog történi valami, éppen a lépcső közepén járunk, amikor kezdenek miránk lőni. Halljuk a vitatkozást, ki melyikünkre szeretne célozni, oda pillantok hírtelen, és látom, az egyik rám céloz, már csak hat fok kell, és lent vagyok, eldördül a lövés, és hírtelen lehasalunk.

-          Az ablaktól menjetek el. – kiabálom, de hallom, hogy zavar van a buszon, mert a kisebbek kérdezik egymást, hogyan tovább.

Azután már a buszt is kezdik lőni.

-          Gyerünk hamar a buszba, aki tud futni az gyorsan, tegye. – mondom kiabálva.

-          Igen, már csak futva tudjuk megtenni azt a távolságot. – válaszolja Maria.

Egy rövid időre felpillantok, látom, nem figyelnek, így futni kezdek, és a többiek is, a busz ajtaja nyitva van, halljuk, ahogy a töltényeket kilövik a járműre, és néha ránk is, de végül isten segítségével elérjük a buszt.

-          Az ablakoktól menjetek el, és guggoljatok le, az ülések közé, a busz ajtaját zárjátok be. – mondom kiabálva.

-          Azt tegyétek, amit Julie mondott, és mond. – válaszolja Maria, ő is kiabálva.

A haladás csak guggolva lehetséges, mert a padlón üveg törmelékek, a törött üvegeket óvatosan kell elkaparnom, ne vágjam meg a kezem.

-          Mindenki nézze meg a társát, nem sérült-e meg! Addig hátra megyek, mit terveznek a dzsipesek. – mondtam.

Eszembe jut a pisztoly, hallom mindenki jól van, a horzsolásokat leszámítva, elérem a busz hátulját, helyet kell cserélnem az egyik lánnyal.

-          Julie! Mit tudnék segíteni? – kérdezi a kedvesem suttogva.

-          A busz elejéhez mennyetek, lehessen közlekedni, de a törmelékkel óvatosan. – válaszolom.

A kedvesem mellettem van, így utoljára megcsókolóm, ahogy ő tette előtte. Azután indul a busz elejéhez, de négy kézláb, az üvegdarabokat el kell távolítanom az ülésről, hogy kinézhessek, de hallom a fegyveresek hangját.

Hírtelen előre nézek, látom az arcukon a félelem, a kisebbek, nem értik mi történik.

A hátsó ablakon kezdek ki pillantani, a pisztoly a kezembe van, óvatosan teszek mindent, hallhatom, miket mondanak ránk.

-          Társaim! Menjünk fel a buszra, lőjük ki ezt a sok töltényt, mert még vissza kell menni Jonestownba, de reméljük a többiek hátha, már elvégezték a feladatukat! A mi feladatunkat is el kell végezni, reméljük a magas rangú vendég nem ment el, vele is végezni kell. – mondja az egyik fegyveres.

Ezekre a szavakra jobban kezd verni a szívem, nem akarom, hogy az életem ilyen fiatalon érjen véget.

-          Jól mondod! A puskámban még a fél tölténytár ott van, először a busszal végzünk, azután a repülő utasaival. – válaszolja a másik fegyveres tag.

-          Akkor ugye mehetünk? Hamar meg lesz, még védekezni se tudnak. – válaszolja a harmadik.

Éppen kinézek, látom, a három dzsip közel van egymáshoz, hallom, ahogy felhúzzák a fegyvereiket, de már kezdik meg tenni felénk a lépéseket fél körben, a célt az ablak felé irányítják.

-          Jönnek felénk, vigyázzatok, mert még további szilánkok is röpülhetnek, valahogyan, ha tudtok, védekezzetek, nem akarok senkit se elveszíteni, mert fontosak vagytok számomra. Legalább eszt éljük túl. – mondom kiabálva.

-          Ha felkészültetek a lövöldözésre, csak az ablakot célozzátok és indulhat a golyózápor, hátha attól is sokan meghalnak. – mondja az egyik fegyveres, sátáni kacajjal.

A busz ajtaja zárva van, így nem tudnak bejönni, a kisebbek biztosan imádkoznak, ránk is fér. Várom, mikor használhassam a fegyvert, de látom, pár fegyveres a dzsipnél marad, a többiek kezdenek lövöldözni, szerencsénkre a töltények a fejünk felett suhannak el.

-          Te Joe! Ugye van nálad gránát? Most jól jönne pár darab, először szétlőjük a buszt, azután pár gránát, és volt busz, nincs busz. Akik még utána élnek, azok a lángban megégnek. – mondja gúnyosan az egyik.

Nekik nem elég, hogy szétlövik a buszt, még gránátot is használni akarnak! Ilyen tervek tudatában, nem hallhatunk meg, valamit tenni kell.

224.

Nincs semmi tervem még, hírtelen a lövöldözés lecsendesedik, mert a fegyveres őröktől hallhatott meg valaki, mert a járművük mögé futottak. Megtette a repülőből való segítség.

-          Mi tévők legyünk? – kérdezi az egyik fegyveres.

-          A buszhoz pillantva, észrevettem az ajtaja zárva van, csak egy megoldás van, ha felhasználjuk a gránátokat. – válaszolja a másik.

Így figyelmeztetni tudom, többieket mire is készüljenek fel, a pisztolyt nézve eszembe jut egy ötlet, mielőtt eldobják a gránátot, valahogy lövök, és az a kezében robban fel, így pár fegyveressel kevesebb.

Türelmesen kell várnom, és ahogy ki biztosítja, úgy fogok lőni rá.

-          Az lenne a legjobb, ha ezt a párat a már szétlőtt buszra hajítanám, azután indulhatunk is vissza, a feladat teljesítve van. – mondja az egyik gúnyos kacajjal.

Az a fegyveres, aki mondta épp a javaslatot, kezébe vesz egy kézigránátot, ne vehessen észre, célba veszem, mielőtt eldobná, lövök, hátha el találom. Fél szemmel oda pillantok, látom, kezdi kibiztosítani, én nem várok, lövök, a lövés a vállát kapja el, nem tudja eldobni, mert az a valami a földre esik, és hirtelen robbanás következik be. Tudok is védekezni, a robbanásnak ereje nagy volt, a buszt eltolta egy kicsit.
A többiekhez pillantok, látom, baj van, mert az egyik lánynak a válla sebesült meg, de nem nagyon vészes.

-          Ez mi volt? A lövés honnan jöhetett? Már csak páran vagyunk, de bármi áron a munkát el kell végezni. – mondja az egyik fegyveres, de már dühösen.

Azt követően hangos zúgásra leszek figyelmes, és a többiek is, a repülőgép kezd indulni, lehet, így ki tudják használni ezt a helyzetet, így fellélegezhet mindenki, de a kísérőink nem, épségben hagyhatják el a repülőteret, a fegyveresek közül már csak hatan vannak, a társaimhoz pillantok, Maria kezdi nyitni az ajtót.

-          Julie! Fegyvereket kell keresnem, mert így túlerőben vannak!

-          Kérlek, ne maradj sokáig. – válaszolom.

Azt a hatot még figyelnem kell továbbra is, készülnek valamire, mert biztosan addig nem fognak innen elmenni, amíg a feladatukat nem teljesítették. A másik, amelyik éppen közelebb van, látom, a kezében gránát van, fedezéket keres a többi társa. Ő is kibiztosítja, én lövök, neki a lábát találja el, leejti, majd robban is, az egyik járművük nagy lánggal kezd égni. A fegyveresek már kezdenek lövöldözni, mert érzik a zavart, de még nem veszik észre Mariat és Briant, így jó lehet számunkra ez az előny.

Az elgondolásom az, amíg a pisztolyban van töltény, azt kilövöm, de egyenként célzok rájuk, elsütöm, oda nézve talált, meg kell fognom erősen, mert vissza rúg.

-          Nem érdekel, a buszban vagytok, nem számit a vendégetek meg menekült, akkor is végzek veletek, mert addig nem megyek el innen. – mondja az egyik gúnyosan.

-          Nézd csak a busz mellett azt a kettőt, az egyik nem az asszisztensnő? A másik egy fiú, biztos valamelyik fiatal nőnek a szeretője. – válaszolja a másik.

-          A szerelmem az a fiú. – mondom gondolatomba, mert hallom mit mondanak.

Kezdek rájuk célozni, a fedezékből kinézve, hirtelen elsütöm, meglepődésemre kettőt találok el, azok a földre esnek, de már csak hárman vannak, és a töltény is kifogyott.

-          Már nincs több tölténye, irány a busz.

Csak négy kéz láb tudok közlekedni, a többiekhez szeretnék elérni, aki a busz elejénél vannak. Hallom, hogy a kedvesem és Maria közelednek a busz felé, és tudtak fegyvert szerezni. Így Maria segíteni tud.

-          Mit jelentsen ez? Irány a védekezés. – mondja kiabálva az egyik.

A busz ajtaja nyitva van még, Maria fut be először épségben, de a kedvesem még kint van, Maria ad egy pisztolyt.

-          Julie! Ezzel nagyon légy óvatos, mert még tele van.

-          Óvatos leszek, még hárman vannak.

-          Miben tudnék segíteni, - kérdezi a busz sofőrje.

-          Abban! Ha már Brian is bent van, akkor az ajtót zárja be. – válaszolom.

A sofőr így bólint, bátorságot veszek magamon, kilépek a meglőtt járműből, de már a pisztollyal, Brian egy autó hátánál van, így tőlem van pár méterre. Ebben a helyzetben nagyon nagy távolságban érzem. Ahogy csak erőmből telik, hozzá futok, de már az autót is lőni kezdik, épségben, de elérem, a jármű üres, így benézek, meg pillantok egy olyan fegyvert, amit a fegyveresek is használnak. Így a kedvesemmel egy tervet kezdek megbeszélni, ami persze, veszélyes lehet mindkettőnknek.

226.

A tervbe így bele egyezünk, tudjuk mind ketten, veszélyes, előtte még utoljára megcsókolóm, nem tudni mi lesz addig, amíg el nem érjük a járművet, ami nem olyan jól néz ki. Együtt kezdünk számolni háromtól,
végére érve futni kezdünk, használni kezdjük a megszerzett pisztolyt, nem számit eltalálja az utolsó fegyverest vagy nem. A futásommal hamar beérek, nem olyan sokára a kedvesem is, ahogy kell takarásból kipillantok, a földön kettő fekszik, már csak egy van életben, ahogy Brian belép, a sofőr be is zárja az ajtót.

-          Szerelmem, sikerült! – mondom boldogan.

-          Örülök, sikerült, visszajutni a buszhoz, de valami nincs rendben velem, rosszul érzem magam.

Azt követően a lépcsőn összeesik, figyelmesen megnézem, csodálkozok, mert a bal oldalánál látom vérezni, hamar ruhadarabot veszek le magamról, azzal tudjam, szorítani a sebet. Én a legfelső lépcsőn ülök, ő előttem, így az oldalához nyomom a ruhát.

-          Szerelmem, nem jól érzem magam, pedig vigyáztam. – mondja lihegve.

-          Kedvesem, itt vagyok melletted, már csak a jó istenbe bízhatunk, nem akarlak elveszíteni, már csak te vagy nekem, és azok, akik itt vannak. – válaszolom, szomorúan.

Azután meg pillantom az utolsó fegyverest is, mert a körvonala látszik, a jármű ajtajánál.

-          Kinyitni az ajtót! A társaim már nem élnek, ezeket az utolsó töltényeket rátok akarom használni. Az is jó lesz, ha hátra lépek, és azt a két gránátot a buszba lököm, van busz, nincs busz. Fogságba estetek.

A pisztolyt a hátam mögé teszem, ne lássa, ha netalán bejutna valahogyan, döntenem kell hamar.

-          Rendben van, megadjuk magunkat. – mondom.

A szavamra sokan csodálkoznak, még a busz sofőrje is, így kénytelen lesz kinyitni az ajtót.

-          Ezt már szeretem, ha engedelmeskednek, ti ketten könnyű célpont lesztek, látom a szeretőd megsebesült, a végét járja. – mondja gúnyosan, ránk tartva a pisztolyát.

-          Nem a szeretőm, a szerelmem már régóta, maga sebesítette meg.

-          Igen, véletlenül! Ha nem lépett volna ki hamar, ez a beszélgetés most nem következne be. Akkor te nyírtad ki pár társamat. – válaszolja örült hangon.

-          Kérlek, ne bántsd a lányt, inkább velem végezzél, nekem már mindegy mikor halok meg. Előtte hagy búcsúzzak el a kedvesemtől.

-          Rendben van! Ne mondjátok, szívtelen vagyok. – mondja gúnyosan.

Azt követően a kedvesem szép szavakat kezd mondani, nem bírom ki könnyek nélkül, úgy kellene elhelyezkednem, a kezem szabad legyen, de meglátom a kezemet, hogy véres, így a nadrágomba törlöm meg, azután az arcát kezdem simogatni.

Éppen kezdem volna közeledni az ajka felé, hogy csókot adjak neki, amikor a szája vérezni kezd, hamar kell tennem valamit.

-          Szivi kedves! Látom, baj van. – mondja a fegyveres.

-          Látja mit tett vele! – válaszolom.

Tehessek valamit, várnom kell egy kis időt.

-          Legyen már vége ennek a búcsúzásnak, nincs időm veletek foglalkozni, legyünk már ezen túl. – mondja gúnyosan.

-          Túl leszünk, azt meg ígérhetem! – válaszolom.

-          Te mondod? – kérdezi, nevetve gúnyosan.

A hátamhoz nyúlok, a fegyver a kezembe van.

-          Legyünk már túl ezen! – mondtam.

Hirtelen előveszem a pisztolyt, és lőni kezdek, az első a vállát éri, a következő a mellkasát, találja el, látom, ettől összeesik, a sofőr hamar bezárja az ajtót.
Mindenki döbbenten néz rám, azután eszmélek csak rá, mit tettem, az első, Briant a hátára fektessem, segíteni szeretnének, látom róluk, de most ebben a helyzetben nem is tudnának. A kedvesem a kezemet meg fogja.

-          Szerelmem Julie! Köszönök mindent, amit értem tettél, és azokat is, amit együtt töltöttünk el. Szeretlek nagyon, és Celestét is, tudom már mi volt titkos vágya, az is lehet már biztosan, végeztek mindenkivel ott a táborban, de te meg menekültél. Kérlek, emlékezz rám! Ott szeretnék lenni a szívedbe, még egyszer érezni szeretném az ajkad puhaságát. – mondja akadozva.

-          Boldogan kedvesem! Én is ezeket érzem. – mást, mit is mondhatnék.

Azután a kedvesem fejét ölembe veszem, megtörülöm az ajkát, és közeledni kezdek felé, amikor éri, igazi csókkal köszönöm meg, érzem, még lélegzik. Pár másodperc elteltével, már nem érzem hogy lélegzik.

-          Szerelmem! Minden napon rád fogok gondolni, milyen jól éreztem magam veled, amikor elmondhattuk egymásnak nem csak az érzéseinket, hanem másról is tudtunk beszélgetni. – mondom, de már könnyekkel viaskodva.

A szerelmem a karjaimban hallt meg, a buszon csend lesz, néma csend, most tudatosult bennem, mi történt velem, és egy síró görcs is, a többiek is sírtak, mert elveszítették egyik barátjukat, mit lehetne ilyenkor tenni.
A csend az, ami segítségemre lehet, az elkövetkező időben.

228.

Vége

 

Oldal: A Regény utolsó hat oldala
The memory of Jonestown's 1978 victims - © 2008 - 2025 - jonestown-memento.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat