Arébb helyezem az egyik ládát.

-          Miben segíthetek? Talán medvecukrot kértek? – kérdezem, érdeklődve.

-          Úgye te vagy az a Jim az iskolából! Nem ismertünk meg, nem kérünk cukrot, láttál-e erre lányt elszaladni? Randevút szerettünk volna, de tudjuk, van választott vőlegénye. – válaszolja az egyik, akinek nem jó híre van az iskolába.

Az üzletben végignéznek, inkább a szemükkel fürkésznek, hírtelen belép édes anyukám.

-          Szervusztok, fiuk! Talán vásárolni szeretnétek? – kérdezi érdeklődve.

-          Á nem kérünk semmit, azt hittük idelépett be egy lány, de nem, akkor nem is zavarunk.

Az ajtón ki is lépnek, majd lassan kezdik elhagyni az üzletet.

-          Fiam, ezek nem az iskoládban tanulnak?

-          Igen, édes anyukám! A Pauletta lányt keresik, úgy gondolom, mást szeretnének tőle, nem csak beszélgetni. Abban a korban vannak, lehet ismerkedni valamelyik lánnyal, tudják Agnes már foglalt. – válaszolom.

-          Jól mondod! Ha elérkezik az idő, megbeszéljük ezeket a dolgokat is, mit kell tudnod a lányokról. – mondja, kis mosollyal az arcán.

Anyu, teszi a maga dolgát, én belépek a raktárba.

-          Köszönöm, nem mondtad el itt vagyok, amit halottam, jól gondolod. – mondja szomorú tekintettel.

Látom róla szomorú, biztosan fél valamitől, a nagy dobozon ül, lehajtott fejjel, hozzá lépek, leguggolok elé.

Barrett, Ben Franklyn 11/18/1934 Dallas, Texas

Barrett, Cathy Ann 3/30/1953 Indianapolis, Indiana

Megfogom a finom kezét, az arcába nézek.

-          Látom rólad, hogy bánt valami! Már felnőttnek számítol, hónapok múlva lesz esküvőd, boldognak kéne lenned, helyette itt ülsz velem egy raktárban, szomorúan. – mondom, finom hangon.

-          Igen, jól gondolod, örülni kellene nekem, boldogtalan vagyok. Hiába van pár fiú, aki mást szeretne tőlem, a szokás szerint, csak a nászéjszakára szabad hagynom a női dolgomat, akkor veszíthetem el. – válaszolja kedvetlenül.

Ahogy a szemébe nézek, könnycseppet pillantok meg, valahogy meg kellene vigasztalnom, így nem mehet el.

A kis Agnes végül is bele megy a találkozóba, mert meg kértem titokba találkozzunk, így meg tudhatom mi a vágya. Ahoz a helyhez ami nem messze van a községtől, és egy elhagyatott fészer, a raktárból együtt lépünk ki.

-          Te lányom! Hogy hogy itt vagy, ugye attól a pár fiútol szaladtál el, akik kerestek! A fiam nem bántott? – kérdezi érdeklődve édesanya.

-          Nem Puttmannéni! Két fiútól szöktem el, ő elbujtatott, mert nem akartam velük találkozni. – válaszolja sóhajtozva.

-          Az a két fiú, aki itt volt? – kérdezi édesanya.

-          Igen, tudják, a barátaimmal nem találkozhatok, és a női énemet nem szabad elveszítenem. – válaszolja a lány szomorúan.

-          Ki kisérem, hátha elmentek. – válaszolom örömmel.

-          Inkább kísérd haza, így a legjobb, nem bánthatják. – mondja kis mosollyal az arcán.

A hírnek nagyon örülök, így elkísérem, és az úton beszélhetek vele, az ajtónál állok, széjjelnézek, elmentek-e.
Nyugodtan inthetek, mert nem látom őket, majd indulunk is.

-          Köszönöm, hogy haza kísérsz, ugye bízhatok benned, tudom nem vagy olyan, mint a többi. Mást akarnak tőlem, híszen tudják, már nem tehetem azokat, amit pár éve. – mondja, de megpillantok egy kis mosolyt

Ezek szerint bízik bennem, ez jó nekem.
Út közben beszélgetünk, nem csak a terveinkről, hanem másról is.

-          Tudom, jó módúak a szüleid, boldognak kell lenned, helyette szomorú vagy, nekem kellene szomorúnak lennem, az édesapám miatt.

-          Nagyon jól dolgozik, mindenkinek segít, miért bánkódsz miatta? – kérdezi meglepődve.

Az igazat el kellene mondanom, bíznom kell benne, neki vigyáznia kell, mint minden hasonló korúnak, aki a házassága előtt áll.

10.

Elérkezik az a nap, amikor a találkozót Agnesel titokba megtehetem, ami szombat, édesanyám tudja, a barátaimnál vagyok, biciklivel és egy kosárral, ami meg van rakva kis étellel, kerülő úton indulok a már megbeszélt helyhez. Az utat rövidítve hamar megérkezek, kezembe veszem a kosarat, a biciklimet elteszem egy fedett helyre, ha erre felé jönne valaki, ne láthassa meg.

-          A házba benézek, hátha nincs senki, és amit kell arrébb tenni, azt előkészítsem. Ha jól látom, rendben van minden, az ülőhelyet elrendezem, a lepedőt leterítem. – mondom boldogan.

Amit kigondolok, azt úgy is kezdek bele, még nem veszek ki semmit a kosárból, a biciklit inkább behozom, elfér, mert van hely bőven.

Nem kell sokat várnom, és a Pauletta lány megérkezik, ugyan úgy biciklivel, ő is behozza, majd köszöntjük is egymást.

-          Mielőtt elmondanánk egymásnak, amit kell, falatozni kéne. – mondom boldogan.

-          Benne vagyok, látom meg is terítettél! Ugye jól áll rajtam ez a ruha, örülök, hogy itt lehetek, és láthatlak. – válaszolja, a kedves mosolyával.

-          Igen, gyönyörű a ruhád, éppen dicsérni akartam, ha veled vagyok, boldoggá teszel. Nem vagyok még annyi éves, mint te, de be kell vallanom, hogy tetszel, tudom, már késő, mert már el vagy jegyezve. – válaszolom, kicsit szomorúan.

-          Igen, szívesen választanálak, mert segítettél, és egy kínos helyzetben megmentettél. – mondja örömmel.

Amit válaszolt, nagyszerű érzésnek érzem, boldog vagyok, a kosárból kezdek éppen kipakolni.

-          Látom, van minden finomság, ugye nem baj, ha arrébb megyek, mert meg kell néznem olyan dolgot, amit minden hónapban át kell élnem, ugye nem baj? – kérdezi egy kicsit szomorú hangon.

-          Nem baj, nyugodtan nézd meg, addig megterítek. – válaszolom.

Feláll, és lépni kezd azon helyhez, ha leöltözik, akkor eltakarja, mert a szénák fel vannak halmozva.

-          Ugye nem baj, ha megkérdezem, mióta van ez a helyzet neked, a hónapban történő valami? Olyankor mit érzel? – kérdezem érdeklődve.

A terítőre kezdek pakolni a kosárból, az illedelmesség az, ha megvárom, és együtt kezdhetünk falatozni, a szénából készült falhoz pillantok, amikor elcsodálkozok a látottan, ott áll egy szál öltözékbe, a testét most látom olyan vonzónak, mert amilyen ruha van rajta, kiadja minden női alakját, combja közepéig ér. Felállok, és megteszem azt a pár lépést.

-          Agnes, még nem láttalak ilyen ruhában! Miért nem öltözöl fel, és miért nézel rám olyan furcsa pillantással? – kérdezem csodálkozva, az alakját gyönyörűnek tartom.

-          A havonta történő dolgom megjött, van fájdalmam, de tűrhető, furcsa érzést érzek, ilyen öltözékbe te láthatsz. Nem tudom, mit tegyek, nőnek számitok, te férfinak. – válaszolja furcsa hangon.

A lány szaván elcsodálkozok, miért mondja ezeket, talán elérkezett számára az a pillanat, felajánlja magát, bámulom nagyon, ahogy előttem áll lengén, ahogyan az idomai kidomborítják a szoknyaruháját,- igen, hiába még tizenéves, már tökéletes alakkal rendelkezik, és a nőiessége, amiért sokan megbámulhatja, ha ilyen ruhában lesz.

Beam, Eleanor Marie 3/5/1961 Indiana

Beam, Jack Lovell 11/25/1923 Louisville, Kentucky

Szavakkal nehéz elmondani, az érzést, végig mér, megfogja a kezemet, megtesszük azt a kis lépést a ház falához, ami merev, és ahhoz simul. A kezemet a derekához teszi, majd a szemembe néz, közeledni kezd felém, nem is tudom, mire gondoljak, én tíz éves vagyok, ő tizenhárom, biztosan akar velem tenni valamit.

-          Nem vagyok még annyi idős, amennyi te, nekem még várnom kell. – mondom.

-          Nem számit! – válaszolja kis mosollyal, ami jól áll neki.

Az ajkunk éri egymást, várom, mit szeretne tovább tenni, így hagyom magam, a nyelve hírtelen elkezdi feltérképezni az enyémet, úgy teszi, mintha már tudna a szerelemről valamit. Különleges érzést kezdek érezni, mintha azt súgja, tedd meg, itt a lehetőség.

-          Ha nem számit, hogyan tovább? – kérdezem.

A kezemet megfogja, a szénákhoz lépünk, kezd lassan leöltöztetni, együtt dőlünk a szénára, a hátamra fektet, majd az ölembe ül, megtámaszkodva, kezd felém hajolni.

-          Csodásan nézel ki! Vőlegényed van, akivel házasságot fogsz kötni, és a fontos utána ami a nászéjszaka, és most itt vagy velem. – mondom boldogan.

Ha már ő kezdte, akkor belemegyek, csókolózásba kezdünk, akkor megadom neki a boldogságot. Még nem láttam olyan széplányt, mint Agnes, az alakja tökéletes. Amit együtt teszünk, nem fogom elfelejteni, és ez lesz a mi kettőnk titka. Biztosan az a valami kényszeríti, amit minden hónapban átél, nem számit mennyi éves vagyok.

12.

A kis Agnesen van ruha még, már felnőttesen viselkedik, hiába tizenhárom éves, egymás mellett fekszünk, amit tettünk az első alkalom volt, talán nem lesz ilyen többé ővele.

-          Ezek után mit fogsz tenni? Nem sokára az esküvőd lesz, örömet érzek, ha veled lehetek,és tudd meg bizhatsz bennem, amit tettünk a közös titkunk lesz. – mondom kis mosollyal.

-          Igen, a kettőnk titka lesz! Meg bízok benned, mert ha kettesben vagyok veled, ugyan úgy boldogságot érzek, gyengéd voltál. Remélem, nem fogják látni rajtam, hogy megtettem azt a dolgot, amit csak a házasság után szabadna. A szüleimet ismered, és tudod milyenek, nagyon szigorúak, és erkölcsösek. – válaszolja, kis mosollyal.

-          Igen a mi titkunk marad, mert amit mondtál, én is ugyan úgy érzek, tudom másé a szíved, de itt vagy velem, és együtt megtehettük, mert a szíved ezt súgta. – mondom boldogan.

Az oldalamra fekszem, megfogom a kezét, a másik kezemet ráhelyezem a hasára, kezdek fölé hajolni, hogy megcsókoljam, így köszönjem meg azt, hogy engedte megtörténjen a tiltott dolog. Kezdünk felállni, hogy falatozzunk együtt, egy ruha takar, a kosárban van üvegbe víz, így kezet mosunk, azután kezdem kipakolni jobban a kosár tartalmát.

Beikman, Rebecca May 11/29/1940 Indianapolis, Indiana

Beikman, Ronald La Mont 7/7/1966 Ukiah, California

Ahogy voltunk, egy takart ruhába, kezdünk falatozni, vidámnak látom, mert az arcán megvillantotta szép mosolyát. Előtte rosszkedvű volt, most öröm ránézni.

-          Ezen a helyen veled lennék egész nap, de nem lehet, még vissza kell öltözni, ha erre tévedne valaki, ne lássák, megtettük, amit nem szabadott volna. – mondja Agnes, szomorú érzést is érzek a hangjában.

-          Ha szeretnéd, akár titokban is találkozhatunk, ezen a helyen, mert nem gondolják azt, titkos találkahelynek is lehet használni. –válaszolom, boldogan.

A falatozással nem sokára végzünk, amíg ő át öltözik, addig én mindent visszakezdek pakolni a kosárba, ami meg van hamar, így én is vissza öltözhetek.

-          Már összepakoltam mindent, az öltözésben segítsek valamit? – kérdezem érdeklődve.

-          Nem kell segíteni, egyedül is megy. – válaszolja.

-          A havonta megtörténő valamivel, tudtál kezdeni valamit? Hogyan hagyjuk el ezt a helyet? – kérdezem.

A javaslatát kezdi elmondani, addig én a szalmáknál széjjelnézek, hagyunk-e ott valamit.

Először Agnes kezd indulni, várva kis időt én is indulni kezdek, olyan utat választok, amit kevesek ismernek.
Épségben is érek haza, szerencsére a szüleim nincsenek itthon, így megkönnyebbülök, arra gondolok, lemegyek édesanyához az üzletbe, és segítek neki, az első az, a kosárból kipakolni, végzek is hamar, így indulhatok, az ajtót jól becsukom.
A megszokott helyen gyalogolok, így el is érem az üzletet, belépve köszönök.

-          Édesanya, kell valamit segíteni? – kérdezem érdeklődve.

-          Igen, a raktárba kellene egy kis rendet tenni! Remélem el tudtad rendezni a dolgodat, amiért elkéredzkedtél. – válaszolja.

-          Igen, édesanya, elrendeztem! Akkor megyek is a raktárba. – válaszolom örömmel.

Indulok is a helyiséghez, remélem sikerült a Pauletta lánynak hazatérni, ha találkozok vele, rákérdezek, hogy ne hallja senki.
Kezdek is a feladatomba, a raktárba hallani lehet, mit kérnek, így megtudhatom, kivel mi történik.
Fél órával később.
Arra gondolok, pihenek egy kicsit, megeszek egy almát, amikor is egy vásárló belép, a hangját meg ismerem Agnes az, és az anyukája. Anya hangját hallom, hogy hív.

-          Jó napot kívánok hölgyem! Mit adhatok? – kérdezem.

-          Fiam! Én kiszolgálom az anyukát, te a kedves lányát, tudom, ügyes leszel a kiszolgálásban. – mondja édesanyám boldogan.

Arrébb lépünk, így van alkalom megkérdezni, amit nagyon szeretnék, mondja is rögtön mit kér, suttogva kérdezhetem, majd suttogva válaszolja, így megkönnyebbülök, most már boldogan szolgálom ki Agnest. Amit kér, becsomagolom, a papírra felírom, mit adtam, így édesanya, tudja, mennyit kell fizetniük.

14.

Berry, Daniel Bernard 2/24/1975 Los Angeles, California

Berryman, Ronnie Dewayne 2/26/1952 Berkeley, California

Egy hónappal később.
Éppen itthon vagyok a szobámba, a házi feladatba be le kezdtem, érzem, éhes vagyok egy kicsit, így lemegyek a konyhába, készítek szendvicset. Neki is készülök, amikor hallom a bejárati ajtó nyillani kezd, odanézek, a meglepetésemre édesapám az.

-          Ilyen hamar haza jött édesapám? Talán valamit itthon felejtett? – kérdezem érdeklődve, mert az arca mást is elárul.

-          Nem édes fiam! Itthon van-e édesanyád? – kérdezi.

-          Az üzletben van! Nem sokára én is megyek, segíteni. – válaszolom, meglepődve.

-          Jó, hogy nincs itthon, mert veled szeretnék beszélni, ezért kérlek, ülj le, fontos dolgot kell mondanom, a Pauletta lányról lenne szó. – mondja furcsa hangon.

-          Róla, az iskolában jól tanul, néha találkozunk, és beszélgetünk az élet dolgairól. Mit szeretne kérdezni? – kérdezem, azért van bennem félelem, lehet, a titok dolgomról, biztosan kiderült.

Talán valahogy Agnes elmondta.

-          A községben az a hír járja, a kis Pauletta lány áldott állapotban van, mert olyan jeleket ad, az anyukája arra következtet, már nem ártatlan. A barátait megkérdezték erről a dologról, azt állítják, ők nem tettek vele semmit, mert tudják már foglalt. Említetted, voltál sokat vele, és tanultatok is együtt, de bevallotta sokat együtt voltatok, és megtettétek azt, sokáig nem akarta kimondani a nevet. – mondja édesapa, szigorú tekintettel.

Mit is tudok mondani erre, így be kell vallanom, a következményét vállalom, Agnes tényleg bátor, sokáig nem mondta ki a nevemet, dicséretes, ha apám megbüntet, nem számit.

-          Fiam, gyere velem! Elrendezzük ezt a tett dolgot. – mondja szigorúan.

Vele kezdek menni, indulunk fel az emeletre, van bennem félelem is, felérünk, a szobámhoz.

-          Öltözz derékig! – mondja szigorú tekintetével.

Kezdi a derékszíjat a nadrágjából kihúzni.

-          Feküdj az ágyra, most szíjat hasitok a bőrödből, amit tettél a szigorúan bűn volt, mert azt a házas fél teszi meg szívből.

 A hasamra fekszem, így felkészülök, az elsőt meg is érzem, kezd fájni, így jóra kell gondolnom, hogy ne érezzem, nem bánom, amit tettem, mert abba a kis időben a szép Agnest boldognak láthattam.

Davis, Brian Andrew 7/19/1962 Pasco, Washington

Sok év telik el azóta, hogy a kis Jimet az apja megbüntette, sok minden történt. A naptár 1975-öt mutat, a történet, az Washington Állambeli Pasco nevű községben folytatódik.
1975 nyara hatással van a vidékekre, az egymás melletti élés, úgy, hogy a fehér bőrűek a fekete bőrűek között megférnek.
A Davis család tengeti életét, ami megszokott számukra, a szomszédjaival megértik egymást. Júniusi szombat van, már kezdetét veheti a nyári szünet.

-          Bemutatkozom: Davis Brian Andrewnek hívnak, tizenhárom éves vagyok, az édesapámat Jamesnek hívják, a foglalkozása, gazdálkodó, az édes anyukámat Barbarának hívják, aki háztartásbeli.

Együtt kezdünk reggelizni, végre megtehetjük, mert korán kelők vagyunk, a reggelinél az óra hétórát mutat, megbeszélhetjük a közös napi feladatot.

-          Gyermekem! Ma a gazdaságban nem kell jönni, mert nincs olyan munka, ha édes anyukádnak segítel, az jó lesz, így ezt is fogod tudni. – mondja édesapám.

-          Jó, hogy említetted, kell a segítség, de, ha be kell menned az iskolába valami feladathoz, a bizonyítvány átadás előtt, akkor bemehetsz nyugodtan. – válaszolja édesanya, a kedves mosolyával.

-          Úgy lesz, mert lenne feladat. – válaszolom, kicsit boldogan.

A hírnek örülök, mert, ahogy édesanyám mondta, pár osztálytársammal beszélhetek, még a nyaralást is. A reggelizés nem sokára meg lesz, apukám indul a gazdasághoz, anyukámnak annyit segítek, az asztalt lepakolom. A pakolás hamar meg van, így a szobám felé indulok, a táskába azt tegyem, ami szükséges.
Percek múlva készen állok, édes anyukámhoz lépek, elköszönjek, azután az ajtón kilépve, a biciklimhez lépek.

16.

 

Oldal: Részlet a regényből- II
The memory of Jonestown's 1978 victims - © 2008 - 2025 - jonestown-memento.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat